Az 1400-as években indult először hódító útjára, azonban a XVI. századra már az egész arab világban elterjedt sokunk kedvenc itala: a kávé. A legelső arab és török kávéházak is ekkor nyitották meg kapuikat Damaszkuszban, illetve Aleppóban. Eleinte csak férfiak látogattak el az ilyen helyekre, amelyek a kávézás mellett hamar a kötetlen beszélgetések és viták színterévé váltak. Nem csoda, hogy számos politikai vezető nézte rossz szemmel a XVII. századtól már Európában is hódító kávéházakban felbukkanó forradalmi eszmék kibontakozását - gondoljunk csak például a Pilvax kávéház közösségére. Magyarországon egészen pontosan 1597-től mérték a kávét a török kávéfőzők, és az 1730-as évektől sorra nyitották meg kapuikat a kávéházak, főleg Pesten a városkapuk és a Duna közelében. A békebeli, századfordulós időkben a kávéházak nemcsak a kikapcsolódás, hanem a közügyek intézésének helyszínéül is szolgáltak. Mivel sem televízió, sem rádió nem volt még, a friss hírekre éhezők itt csillapíthatták kíváncsiságukat. Az EMKE Kávéházban még könyvtár is működött, míg a fényűző New York Kávéház páratlanul gazdag, magyar és külföldi hírlapok garmadájával csalogatta a vendégeket, miközben otthont nyújtott a Nyugat szerkesztőségének is.

Kevesen tudják, de a korabeli kávéházak nyelvezete számos érdekes és mókás kifejezést tartalmazott. A pincérek például igazgató úrnak szólították a munkanélküli léhűtőket, a fogyasztástól tartózkodó vendég neve „almavári-babári”, a „veseasztal” pedig a kritikusok törzshelyének neve volt.